Yoga, Ayurveda and acro yoga in Budapest - classes, philosophy also in English

2012. július 25., szerda

Édeskömény ágyon pirított füstölt tofu káposztás stafírunggal


Egy kis fej káposzta kb egyharmadát vékony szeletekre vágtam. Felszeleteltem az édesköményt is, felkarikáztam a répát és vékonyra vágtam a lilahagymát.

Olajon megpirítottam a koriander magokat, köményt, egy kevés szerecsendiót és garam masalát. Mehetett bele a hagyma, egy kis só, majd a káposzta. Lefedtem, s egy kis sóval meg egy pici köménnyel meghintve hagytam tovább párolódni. Majd amikor már puhult, hozzátettem a sárgarépát meg megszórtam egy fél marék mazsolával. Pici víz, és csak lefedve pároltam.

Mellette egy serpenyőben olajat hevítettem egy kis koriandermaggal meg köménnyel és egy maradék kevés ánizskaporral. Rádobtam a sercegő masalára a vékonyra szelt édesköményt, só nélkül csak szójaszósszal vadítottam. Majd kis várakozás után hozzáadtam végül a vékony darabokra vágott füstölt tofut. Ha vékonyra vágjuk a tofut, akkor jobban átsül és ízletes falattá válik nem lesz olyan gumiszerű ízetlen vacak, még akkor sem, ha elfelejtettük volna előtte beáztatni valamilyen fűszeres szószba. Közepes lángon hagytam, hogy szépen barnára piruljanak, mint a lányok a strandon.:)

A végén együtt tálaltam őket. Íme az eredmény.



A tofu leginkább a Pittáknak kitűnő étek, Vatáknál és Kapha típusoknál gázosodást vagy dugulást okozhat, de mégis a nagy fehérjetartalom miatt (közel 40%-a fehérje, ami gyakorlatilag olyan magas mintha csirkét ennénk 44%-os fehérjetartalommal) nem érdemes kihagyni az étlapunkról. Hogy megszelidítsem a tofu szeletkéket és azok könnyebben emészthetőek legyenek pláne ezen a változó időjárású, szeles (Vata) napon, édesköménnyel hűsítettem a kedélyeket, no meg egy kis ánizskaporral. Ez a két összetevő hűsítő hatása miatt még külön jól is esik ebben az egyébként füllesztő időben. Tényleg nagyon furcsa nap van, egyszerre hideg-meleg, fülledt és párás, de ködös meg szeles. Teljességel rapszódikus. Ilyenkor tényleg az a legjobb, ha az ember eszik egy nagyon finomat.
Tegnap a városban ebédeltem és megint sikerült valami teljesen ízetlen és semmilyen kaját kifognom, ma végképp ki kellett elégítenem az ízlelőbimbóimat. De sikerült is:) Mennyire más, ha én főzök, szeretettel, kreativitással és jókedvvel.

A saját ebéd elkészítéséhez való jogot még mindig fel kéne venni az emberi jogok közé.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése